MODERN VÁLLALKOZÁSOK SZÁMÁRA NYÚJTOK KÖNYVELÉSI SZOLGÁLTATÁST DIGITALIZÁLT FORMÁBAN

Modern digitalizációs eszközökkel optimalizálom ügyfeleim könyvelését, több, mint 30 éve.

Kapcsolatfelvételhez kattints alul a gombra és foglalj le egy megbeszélő hívást, ahol részletesebben megismerhetem a helyzetedet!

KÖNYVELÉS

A könyvelési szolgáltatás keretén belül A-Z-ig kiszervezheted céged adóügyeit: főkönyvi könyvelést, tárgyi eszköz nyilvántartást, eredménykimutatást és mérleg készítését, sőt még bértámogatás igénylésben is segítek.
Azonban itt nem áll meg a dolog, ugyanis számomra a könyvelés során nem a NAV, hanem az ügyfél kiszolgálása az első, ezért mentorálás jelleggel időről-időre tanácsokkal látom el a klienseimet, hogy együtt növekedjünk.
Pontosan ennek a proaktív együttműködésnek hála, meg fogjuk találni a módját, hogy minden számlának legyen helye a könyvelésben, méghozzá úgy, hogy az a hatóságnak is megfeleljen és pénzügyileg a céged érdekét szolgálja.

BÉRSZÁMFEJTÉS

A komplett bérszámfejtést is digitalizáltan végzem. Alkalmazottaid a munkaóráikat egy általam biztosított online webjelenléti ívbe tudják vezetni, amit neked csak jóvá kell hagynod és ezeket azonnal el is könyvelem. A technológia miatt akár 100+ fős alkalmazotti gárdád bérszámfejtését is biztos kezekben tudhatod, a járulékos teendőkkel együtt, hiszen operatív szinten lekerül a válladról a hatóság felé benyújtandó adatszolgáltatások, bevallások és bejelentések terhe, valamint a munkáltatói illetve év végi adóigazolások elkészítésének feladata, sőt még a kimutatások és költség-tervezetek készítése is.

BÉRSZÁMFEJTÉS

A komplett bérszámfejtést is digitalizáltan végzem. Alkalmazottaid a munkaóráikat egy általam biztosított online webjelenléti ívbe tudják vezetni, amit neked csak jóvá kell hagynod és ezeket azonnal el is könyvelem. A technológia miatt akár 100+ fős alkalmazotti gárdád bérszámfejtését is biztos kezekben tudhatod, a járulékos teendőkkel együtt, hiszen operatív szinten lekerül a válladról a hatóság felé benyújtandó adatszolgáltatások, bevallások és bejelentések terhe, valamint a munkáltatói illetve év végi adóigazolások elkészítésének feladata, sőt még a kimutatások és költség-tervezetek készítése is.

ADÓTANÁCSADÁS

Ha csak időszakos segítségre van szükséged, havi könyvelés nélkül, az adótanácsadás szolgáltatás keretén belül lehetőséged van szakértői konzultációkat igénybe venni.
Ezek során az egyéni esetekre szabva megvizsgáljuk a céged komplex adózási kérdéseit, felvázolom a lehetséges megoldási szcenáriókat és értelmezzük a NAV gyakorlatát a specifikus problémáddal kapcsolatosan.
Azoknak a cégeknek érdemes leginkább adótanácsadásban gondolkozniuk, akik vagy egy konkrét adóügyi problémát akarnak megoldani, vagy csak egyszerűen szeretnék a törvényileg elérhető legoptimálisabb adóterheket viselni és ehhez egy külső szakértői iránymutatást keresnek.

Év könyvelés

Ügyfél

Milliárd könyvelt bevétel

Gáspár István, közgazdász és mérlegképes könyvelő 

A könyvelést 1988 óta tartó pályafutásom során mindig is a számítástechnika szemüvegén keresztül szemléltem – egyértelmű volt, hogy a kifogástalan szakmai tudáson túl a modern informatikai eszközökkel lehet leginkább optimalizálni egy-egy cég könyvelését.

Az évek során ezt a szemléletmódot ültettem át számtalan iparágba, ahol az ügyfeleim működtek és a szoros együttműködéseknek hála az elégedettség nem maradt el.

Csapatommal a folyamatos bővülés mellett jelenleg, több, mint 60 cég könyvelését bonyolítjuk és ügyfeleinkkel szoros közösséget építek a gob.hu zárt Facebook csoportjában.

Ez nem csak a változó, mindenkit érintő jogszabályokra való gyors és instant tájékoztatás miatt előnyös, hanem új üzleti kapcsolatok kiépülése szempontjából is értéket ad klienseimnek – ami nem egy cég növekedését tudta már megalapozni.

ÍGY TUDUNK KÖZÖSEN EGYÜTT DOLGOZNI

1.LÉPÉS

Foglalj egy időpontot a magad számára az oldalon lévő naptár/telefonszám segítségével. Itt majd átbeszéljük mire is van szükséged pontosan.

2.LÉPÉS

A lefoglalt megbeszélésen felteheted kérdéseidet és én is megnézem, hogy pontosan hogyan tudnánk együttdolgozni. Itt összeállítok egy árajánlatot.

3.LÉPÉS

A megbeszélés után kiküldöm neked a szerződést. Az aláírás után beszerzem a könyvelésedhez szükséges adatokat és indul a munka!

A GOB.HU ELŐNY

Bár minden vállalkozás – így a sajátom is – folyamatosan fejlődik, hogy egyre magasabb színvonalon tudja kiszolgálni az ügyfeleit, két szempont alapján ismétlődően népszerű választásnak bizonyul a gob.hu a kliensek körében.

DIGITALIZÁLT KÖNYVELÉSI FOLYAMATOK

Az internet segítségével már számtalan könyvelési folyamat hatékonyabban és automatizáltabban elvégezhető. Ma már például elég, ha ügyfeleim PDF formátumban elküldik a számlákat és a könyvelőprogramom automatikusan felismeri és kategorizálja azokat, anélkül, hogy személyesen kellene érintkeznünk egymással.
Az ilyen és ehhez hasonló digitális megoldásokkal nemcsak, hogy olajozottabb ügymenetet tudok kialakítani klienseim vállalkozásában, de a szükséges feladatokat töredék idő alatt tudom elvégezni számukra.

INTEGRÁCIÓ A KÖNYVELŐ SZOFTVEREIDDEL

Akármilyen könyvelő vagy számlázóprogramot használsz, jó eséllyel már dolgoztam vele. Nem jelent problémát a Billingo, Számlázz.hu, Kulcs-Szoft, RLB, Naturasoft, Billcity, IMA és Clear Admin szoftvereivel dolgozni – hogy csak pár itthon ismertebb brandet említsek. Sőt, ha egyedileg fejlesztett programmal végezted eddig a könyvelésed, esetleg a banki adatokat lekérő szoftverrel kell kommunikálni könyvelőként, elutasító megjegyzések helyett kooperációra számíthatsz tőlem.

KÉSZ MEGOLDÁSOK AZ IPARI ÉS KERESKEDELEMI SZEGMENSBEN

Ha az ipari vagy kereskedelmi szektorban vállalkozol, bizonyára tudod, hogy számtalan komplex adóügyi buktatóba bele lehet futni, ami akár egy-egy projekt nyereségét is tönkreteheti – ezek ráadásul pont az együttműködések elején kerülnek lefixálásra.
Könyvelőként és adószakértőként nem csak az elszámolásokban nyújtok segítséget, hanem a szerződésértelmezésben, helyes struktúrák kialakításában, sőt még akár garanciavisszatartásos ügyekben is.

FOGLALJ IDŐPONTOT EGY EGYÉNI ONLINE HÍVÁSRA!

Ezen a híváson átbeszéljük a jelenlegi helyzetedet, hogy pontosan átlássam miben van szükséged segítségre és milyen módon tudok segíteni neked.

Időpont foglaláshoz nincsen más dolgod, mint kiválasztani egy szabad alkalmat a naptárból és megadni a neved valamint az email címed, ahová a sikeres foglalásról egy megerősítő emailt küld automatikusan a rendszer.

A hívást online, Google Meeten keresztül tudjuk megtartani, ahová 1 kattinttással tudsz csatlakozni. A belépéshez szükséges linket az említett emailben is megkapod.

A hívás időtartama maximum 60 perc.

gob.iroda@gmail.com

+36 30 35 71 266

Supykids Europe Kft.

Zalaegerszeg

EGYÉB KÉRDÉSED VAN? ÍRJ NEKEM!

Ha bármi nem tiszta a szolgáltatásommal, esetleg valami specifikus kételyed támadt, írj nekem a lenti űrlap segítségével és segítek.

11 + 5 =